Korai évek

1810. február 10-én született az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban. A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet.

1829-ben a bécsi akadémiára ment, Johan Ender tanítványa volt, de csak néhány hónapig tanult ott. Bár az akadémia egyes tanítási elveivel nem értett egyet, de itt figyelte és tanulta meg a bécsi polgári arckép- és életképfestészet jellemző vonásait. 1830-ban visszament Kolozsvárra, itt pedig Barra Gábortól, a litográfia jeles képviselőjétől sajátította el a litográfia (kőnyomat) fortélyait. E technikával készült képei egész élete során keresettek voltak.

Barabás Miklós litográfiája Petőfi Sándorról

1830-1840

1831-ben Bukarestbe hívták festeni, ahol ismert és keresett portréfestő lett, emellett számos miniatúrát készített.

1833-ban Velencébe ment az ottani akadémiára tanulni, de nemsokára innen is tovább állt és nagy olaszországi kóborlásra indult a skót William Leighton Leitch-csel. Barabás Leich-től megtanulta vízfestés újabb technikáját és Leitch hatására számos vízfestményt készített olasz tájakról. Fontos időszak ez számára.

1835-ben tért vissza Pestre, ahol bemutatta egy Velencében készült Veronese kép másolatát, hatalmas sikerrel.

Ettől kezdve kisebb megszakításokkal mindvégig Pesten élt és dolgozott. 1836-ban az Akadémia levelező tagja lett.

Kék barlang, 1835
Műteremben, 1838

1840-1850

Néhány képe - a kor szellemnek megfelelően - érzelmes, biedermeier hangulatot áraszt. Az 1842-ben készült, a Lánchíd alapkőletételét megörökítő akvarellje, szinte elsőként tudósít a nagy eseményről.

A Lánchíd alapkőletétele, 1842

A negyvenes évektől a festészet mellett másik fő műfaja a litográfia, a kőrajzolás lett. Litografált arcképeiben a század minden jelentős magyarországi személyiségének arcvonásait megőrizte.

Barabás a közönség ábrázolási igényeihez igazodva, az olajfestésbe nem viszi át a vízfestmények szabadabb, nagyvonalúbb stílusát. Legtöbb portréjában folytatja korábbi, idealizáló, az előnyös tulajdonságokat hangsúlyozó modorát.

A szabadságharc bukása utáni búskomorságból lassan felépülve folytatta korábbi munkamódszerét.

Gróf Batthyány Lajos, Liszt Ferenc és Görgey Artúr portréja

1850-1860

Az 1850-1860-as években jelentősen csökkent a megrendelések száma, így kénytelen volt a tőle kissé idegen oltárképfestéssel és fényképezéssel fenntartani magát.

1859-ben engedélyt kapott egy Képzőművészeti Társulat megalapítására, melynek 1862-től haláláig igazgató elnöke volt. 

Az ötvenes években Ferenc József képét is vászonra vitte. Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlődött, semmit nem változtatott festői stílusán. A reprezentatív portréfestés híve volt, de ebben a műfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor – a XXI. századi szemmel - kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.

Utóélete

A kor szinte minden jelentős alakjáról, írókról, művészekről, politikusokról készített portrét, ezzel tanúsítva jó jellemábrázoló képességét és kitűnő technikai felkészültségét.

Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Kolozsváron, Bukarestben és több erdélyi múzeumban.

Munkáiból 1948-ban (Szépművészeti Múzeum) és 1995-ben (Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum) nagyszabású emlékkiállítást rendeztek.

Városmajor utcai villáját 2000-ben felújítatta a helyi önkormányzat, az épületegyüttes a hozzá tartozó parkkal együtt ma kulturális központként üzemel.